Egészséget nem vásárolhatsz, de kerékpárt igen!

Férfi MTB 29”


Férfi MTB 29

Noha 27,5-es és 29-es kerékméret szinte egy időben került a piacra, a méretéből következik, hogy a nagyobbik számos előnnyel bírt, ez pedig azt vonta maga után, hogy a kisebb társánál egyre népszerűbbé vált. Ezeket pedig mind a mai napig ki is használják. A 28-as trekkingen, crosstrekkingen vagy az országúti kerékpárokon ez a méret egyaránt megtalálható, azonban a MTB 29 kerekei erősebb felnikkel vannak felszerelve, a külsőgumira pedig alkalmazkodóbb tulajdonságok jellemzőek a terepen való használathoz, sőt, még ballonosabb is. Ebből következik, hogy a 28-asnál nagyobb az átmérője, így kapta a nevét is. Így született meg a MTB 29 colos kétkerekű.

A férfi MTB 29 elengedhetetlen feltétele, hogy annak, aki versenyszerűen űzi a montizást, ezt a tulajdonságát természetesnek kell tekintenie. A kerékpár elé kerülő akadályokon a nagyobb kerék könnyebben átjut, a különféle modelljeivel épp emiatt találkozunk szinte mindegyik kerékpár kategóriában.

A férfi MTB 29 nem csak méretében, hanem kialakításában is eltér a kisebb montis kerékméretű kerékpároktól, ebből következik, hogy bármilyen típusú, vagy stílusú bringát nem lehet 29-esnek gyártani, emiatt ennek érdekében a gyártók minden fejlesztést bevetnek a változás érdekében.

A versenysportban, azon belül is a legesélyesebb kategóriákban találkozunk a leghamarabb a legfontosabb fejlesztésekkel és a legújabb technikákkal, emiatt a legdinamikusabban fejlődő hegyikerékpár-típussá fejlődött a férfi MTB 29.

Amint azt az előbb említettük, a legnagyobb fegyvere a terep és az idő ellen a kerékmérete, hiszen az akadályokon könnyedén gördül át, ennek ellenére nem számottevő az ellenállása a kisebb méretekkel összehasonlítva (bár vannak olyan guminyomások, ahol egyszerre több minta is kapaszkodhat).

Kizárólag hosszú és magas kerékpárok építhetőek, ez a méreteinek köszönhető, emiatt eredményesen csak magas kerékpárosok használhatják kényelmesen és kompromisszumok nélkül. A férfi MTB 29 nyergében ennek dacára mégis láthatunk alacsony, akár 165 cm magasságú női versenyzőt is, ám nekik a versenyben maradásért természetesen sokkal több energiát kell belefektetniük.

Az összteleszkópos (vagy másik nevén MTB 29 „fully”) változatok is népszerűek a 29-es merev vázú versenykerékpárok mellett. Ezek olyan MTB 29 kerékpárok, melyeket alumínium, vagy könnyű carbon vázra építenek, elől-hátul pedig 100-110 mm-es rugóúttal vannak felszerelve. A fullyk között is (mint a merev vázas MTB 29 esetében) a kisebb termetű kerékpárosok csak erősen kompromisszumos megoldásokkal találhatnak maguknak kétkerekűt, ebből következően ezt a méretet inkább a magasabb bringásoknak ajánljuk.

120-140 mm rugóutattal felszerelt a trail kategóriájú MTB 29 kerékpárok teleszkópja, de ma már nem ritka a MTB 29-esek között akár a 150-160 mm rugóút sem, köszönhetően az enduro kerékpároknak.

A férfi MTB 29 kategóriában azonban a DH kedvelői hiába keresik, nem találják a keresett modellt, ugyanis a sok kompromisszum nem éri meg, hogy ennek a stílusnak megfelelően a kerékpár súlypontja alacsonyan legyen, miközben egyszerre könnyű, és strapabíró is maradjon.

A férfi MTB 29 többféle váltórendszere a 2x10-11-12-es praktikus váltórendszer, és az egyre népszerűbb 1x11-12-13-as változatok közül mindenki az elképzelésének, edzettségének leginkább megfelelő típusú kerékpárt választhat magának.

A +rendszer használatára a MTB 29 kerékpár enduro, vagy trail kategóriában is alkalmassá tehető, amit úgy érnek el, hogy 27,5+-os, ballonosabb, széles felnijű kerekekkel szerelik fel, és nem 29-es méretű verziókkal.

Azoknál a rendszereknél, melyeknél váltó elöl nem található, a hajtóművet egy speciális lánctányérral látják el, ezen pedig keskenyebb és vastagabb fogak egymást váltják, ezáltal biztosítva a láncszemekbe való illeszkedést. Az eltelt idő bebizonyította, hogy ez a technika nagyon praktikus tud lenni, azonban egy láncterelővel még így is kiegészítik a biztonság kedvéért az extrém bringák esetében.

 

Szűrés
Ajánlataink
Alkategória
Gyártó
Vázméret
Ajánlott testmagasság
166 - 188
Szín
Váz kialakítása
Kerékméret
Váz anyaga
Váltórendszer
Agydinamó
Fék típusa
Termék státusza