Egészséget nem vásárolhatsz, de kerékpárt igen!

Endura


Az Endura márka története

Az Endura skót cég, melyet 1992-ben Jim McFarlane kerékpárversenyző alapított. Egyik versenye alkalmával ellopták kerékpáros felszerelését, így pótolni kényszerült a versenyzéshez szükséges ruházatát. Ekkor jött rá, hogy a kerékpáros piacon nem található olyan kerékpáros öltözet, mely egyszerre jó minőségű, időtálló, és professzionális, ezért úgy  döntött, maga tervez egy olyan kollekciót, melyben ötvözi a hosszú élettartamot a funkcionalitással.

1993-ban az Endura már saját  gyártósorain készítette termékeit, biztosítva ezzel a megálmodott minőséget. Az első modellek MT500-as néven futó nadrágok illetve mezek voltak,  melyek a MTB-osok körében nagy sikert arattak.

A következő években az Egyesült Királyság legnagyobb kerékpáros ruházatának gyártójává vált, ezt követően fordult Európát felé.

Számos díjjal büszkélkedhet, köztük a 2007-ben és 2009-ben kapott Eurobike Dizájn Díjjal, melyeket ruházati kategóriában kapott.

A gyártás a partnercégekkel együtt Skóciában, Livingstone-ban egy 3000 négyzetméteres létesítményben történik. A cég filozófiájához és az eredeti elképzelésekhez hűen ragaszkodnak ahhoz, hogy kiváló minőségű kerékpáros ruházataik a lehető legjobb alapanyagokból, a legmodernebb technikákkal készüljenek, így nagyon sok pénzt fordítottak, s fordítanak a mai napig is további fejlesztésekre és újításokra.  A legkorszerűbb berendezéseket használják munkájukhoz, például nagy sebességű digitális szublimációs nyomtatási eszközöket, ultrahangos hegesztő- és vágóberendezéseket, ragasztóprést.

Az Endura fontosnak tartja, hogy az értékesítőktől egészen az igazgatókig és a fejlesztőkig minden munkatársa aktív kerékpáros, és elkötelezett a kezdetekben megfogalmazott célok mellett. A további tervezések során számos hétköznapi kerékpárossal, kerékpáros klubtaggal, de még világbajnok versenyzővel is együttműködött termékei tökéletesítése érdekében. A legismertebbek például a World Tour, a Movistar kerekesei, köztük Giro’d Italia győztes a Nairo Quintana is Endura ruházatot használ, de névadó szponzora volt 2014-ben a NetApp-Endura-nak is.

MTB-osok körül a világkupa mezőnyben Bart Brentjens csapatának tagjai is Endura mezt és nadrágot viselnek.

2015-ös termékújdonságok közül érdemes megemlítenünk pl. az Equipe-szériát, melyet számos edzésen és versenyen teszteltek, még szélcsatornában végzett aerodinamikai vizsgálatoknak is kitették, hogy e termékválaszték sem kényelem, sem tartósság szempontjából ne hagyja cserben viselőit.

Szintén 2015-ben az Endura reklámszerződést kötött a videóiról is oly híres skót közönségkedvenccel, Danny MacAskill-lel, aki örömmel vállalta a MTB termékeket tesztelését is. Ennek köszönhetően 2017-re megújult a nevével fémjelzett MT500 – Single Track széria, az új Koroyd-technológia alkalmazásával készült védőfelszerelésekkel pedig bővítették is a hegyikerékpárosok számára tervezett korábbi kínálatot.

A technológia alkalmazásával a korábbinál sokkal ellenállóbbá tették a termékeket a külső behatásokkal szemben, mindezt a co-polimerből készült méhsejt-szerkezet segítségével, mely lényegesen nagyobb erőt képes elnyelni.

Ezt a technikát viszontláthatjuk a bukósisakon kívül még az MTR Knee-Guard térdvédőnél, illetve az MT50 hátizsák hátpanelén is.

  

Elsőre furcsának tűnhet számunkra, hogy az Endura kínálatában találkozhatunk „pufi mellénnyel” is, de ha megnézzük közelebbről a terméket, rájövünk, miért is van rá azonnal szükségünk!   

endura-melleny.jpg                    

Akinek ismerős az egészen hideg, szeles időben való tekerés élménye, minden bizonnyal szívesen próbálná ki az Endura Pro SL PrimaLoft® mellényt, mely amellett, hogy szintetikus pehely-bélése véd minket a hidegtől, nedvesen is tökéletes hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik -ellentétben a természetes pehellyel- , és gondoskodik a megfelelő szellőzésről is. Amint az idő jobbra fordul, kis méretének köszönhetően az utat akár mezünk hátsó zsebében is folytathatja.

Az Endura gondolt a városi kerékpárosokra is: számukra is kifejlesztett egy termékcsaládot, gondolva arra, hogy sokaknak tekerés után elegáns öltözetet elváró helyeken kell megjelenniük. Az Urban modellekről külsőre senki sem mondaná meg, hogy nem utcai viselet, pedig a slim fit szabású ing antibakteriális szövete munkába menet tekerve tökéletesen elvezeti az izzadságot, ráadásul nem gyűrődik, akár egy fontos találkozón is megjelenhetünk benne.

endura-urban.jpg

A hozzá tartozó kerékpáros hosszúnadrág, az Urban Stretch Pant is tökéletesen megfelel mindkét funkciónak. Fényvisszaverő betéteit úticélunk elérésekor visszahajthatjuk, és máris hétköznapi farmerként hordhatjuk.

 

endura2.jpg

Szűrés
Ajánlataink
Alkategória
Gyártó
Méret
Szín
Női specifikus
Felhasználási terület
Szezonalitás
Kantáros
Betétes
Szabás
Nadrágszár hossza
Ujj hossza
Érintőképernyővel használható
Sisak fejkörméret
51 - 59
Napellenző
Űrtartalom
Termék státusza