Egészséget nem vásárolhatsz, de kerékpárt igen!

Mongoose

Mongoose

A Mongoose-t Skip Hess alapította 1974-ben, ekkor még a cég BMX Products, Inc néven volt ismert, és a Motomag One elnevezésű egybeöntött alumínium BMX kerekével azonnal népszerű és elismert lett a kétkerekűek szerelmeseinek körében. A kezdeti időben még az otthona töltötte be a munkahelye szerepét, azonban még másfél év sem telt el, de a cég már kinőtte magát és telephely után kellett néznie, mivel ekkor már áttért a vázak és komplett kerékpárok gyártására is. 2001-től pedig a Pacific Cycle-hez tartozik.

Noha a BMX gyártás a Mongoose fő profilja, de emellett városi, MTB, és fixi kerékpárok gyártásában egyaránt képviselteti magát. 2001-től pedig még tovább bővítette kínálatát, ekkor már gördeszkákat és elektromos robogókat is elkezdett készíteni. A kezdeti időkben még tettek kísérleteket motorkerékpár-vázas modellek gyártására is, de ezen irányú törekvéseik kudarcba fulladtak. A Mongoose egyszerre két vonalon képviselteti magát, ugyanis egyaránt gyárt belépő kategóriás (amelyek az USA-ban még a nagyáruházak kínálatában is megtalálhatók), illetve felsőkategóriás, ún. high-end modelleket is.

A cég fő arcai közé tartozik Chris Akrigg, aki a féktelen fixin, triálbringán (egyáltalán bármilyen Mongoose által kifejlesztett kétkerekűn) felülmúlhatatlan, illetve Steve „Romo” Romaniuk, aki élő freeride legendának számít a kerékpáros társadalom körében.

A Mongoose igencsak széles termékválasztékkal rendelkezik, amelyek természetesen a Berguson kínálatában is megtalálhatóak, mind a webáruházunkban, mind az Óbudán, a Vihar utcában található szaküzletünkben, ahol szakértő munkatársaink állnak az érdeklődők rendelkezésére, és igyekeznek minden, a válogatás közben felmerülő kérdésre választ adni, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb terméket meg tudja találni és annak hosszú időn át elégedett tulajdonosa legyen.