Az elektromos kerékpárral kapcsolatban – annak ellenére, hogy nálunk is egyre ismertebbé válik a biciklistársadalom körében – számtalan tévhit él. Sokan persze nem is hallottak róla, ha pedig mégis, többen téves információkkal rendelkeznek erről a típusról.

Az elektromos kerékpár régebbi, mint gondolnánk. Természetesen egy mai, modern e-bike össze sem hasonlítható a régebbi változatokkal, viszont az első modellt 1900-ban mutatta be a nagyközönségnek a párizsi világkiállításon Jakob Lohner és Ferdinand Porsche a Lohner-Porsche névre keresztelt verziót, melyet két darab 83%-os hatásfokú 1,9kW-os agymotor hajtott, és a technológiát mintegy 70 évvel később a NASA is felhasználta.

Azóta természetesen számtalan cég rengeteg újításán átesett már az elektromos kerékpár, ám az első gyors e-bike-ra egészen 1980-ig kellett várni, amely 20km/h-s tempóval volt képes haladni, a Yamaha 1993-ban mutatta be az első pedelec rendszerű modelljét, vagyis a pedálfordulaton alapuló bringát.

Természetesen a nyugati cégek is azonnal meglátták az új típusban rejlő lehetőségeket. Számos, azóta piacvezetővé vált márka jelent meg, mint a Cube, a Merida, a Specialized, a Kellys, vagy a Ghost, 1998-ban létrejött a Mercedes E-Motion, 2009-ben pedig a Gepida is jelentkezett a saját fejlesztésű, pedelec rendszerű modelljével. A brit GoCycle ugyanebben az évben Eurobike díjat nyert.

A pedelec egy mozaikszó, amely a pedal+electric+cycle szavak összevonásából alakult ki. Működésének lényege, hogy az elektromos rásegítés csak pedálozás közben működik. És itt értünk el a másik tévhithez. Az elektromos kerékpár ugyanis nem dolgozik 100 %-osan helyettünk, csupán besegít a tekerésbe, a munkát a kerékpáros végzi, a gép csak az energia bizonyos részét veszi át. Ez a rásegítés maximum 25 km/h-s sebességig működhet, e fölött a kerékpárosnak már a saját izomerejére kell hagyatkoznia. A meghajtó elektromos motor teljesítménye pedig a 250 W-ot nem haladhatja meg. A bicikli segítsége többek között függ az éppen aktuális sebességtől, a kerék fordulatszámától, illetve a beállított fokozattól, ami rendszerint háromféle lehet: sport, boost, illetve eco. Ez utóbbival egyetlen feltöltéssel akár 180 km-t is megtehetünk, a nagyobb sebességet pedig célszerű az emelkedőkön igénybe venni.

Az elektromos kerékpár remek választást jelenthet azok számára, akiknek egy nagyobb túra alkalmával nem elsősorban a jobb teljesítmény, hanem a kellemes időtöltés számít fontosabb szempontnak. A nyergében ülve gyönyörködhetnek a táj szépségében, felfedezhetnek olyan látványosságokat, tereptárgyakat, amiket egyéb körülmények között nem vennének észre, hiszen egy fáradságos táv megtétele közben egy hagyományos kerékpárt tekerve más, egyéb körülményekre kell figyelniük. A dolog sport része természetesen ebben az esetben sem marad el, hiszen feljebb már említettük, hogy a kerékpár nem végzi el a felhasználó helyett a munkát.

Szintén megfelelő útitárs lehet, akik nagyobb teljesítményre vágynak, segítségével feltekerhetnek egy hosszabb hegyi útvonalon is, vagy egyszerűen nagyobb távot szeretnének megtenni. A megnövelt sebesség természetesen fokozottabb óvatosságot is igényel. Bukósisak használata a többi kerékpártípus esetében is elengedhetetlen, itt pedig pláne annak számít. Baleset az elektromos kerékpárt használót is érheti, egy esetleges fejsérülés akár beláthatatlan következményekkel járhat. Városi használatra (például munkába járáshoz) is nagy hasznát vehetik, persze elsősorban azok, akiknek a munkahelye messzebb van az otthonától.

A kerékpározás szeretete a korral sem csökken, viszont hosszabb távokat az idősebb felhasználók már képtelenek lennének önerőből teljesíteni, de a megszokott, kedvenc útvonalaikat újra és újra végigtekernék. Azok is nagy hasznát veszik, akik valamilyen betegség, vagy sérülés okán már nem képesek a korábbi teljesítményük elérésére. Végül, de nem utolsósorban az elektromos kerékpárt azok a gyermekek is használhatják, akik egy közös családi túrán már szívesen részt vennének, ám saját erejük még nem tenné lehetővé, hogy a többiekkel lépést tartsanak. Ez utóbbi azonban nálunk sajnos még nem elterjedt, szemben a nyugati országokkal.

Az elektromos kerékpár legkedveltebb típusai az MTB és a trekking modellek. Többféle árkategóriában megtalálhatóak, a ráfordított összeg széles tartományban mozoghat a kerékpáros stílusa és a felhasználási terület függvényében.

A téma iránt érdeklődők, vagy a kevésbé tapasztalt kerékpárosok (de még a profik is) még csak ismerkednek az egyre inkább elterjedőben levő elektromos kerékpárral, így az Óbudán található, Vihar utcai üzletünkben lehetőség nyílik kipróbálásukra, tesztelésükre is. Szakértő eladóink, kollégáink minden felmerülő kérdésre válaszolnak, segítenek a döntésben, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő modellt színben, típusban, a kiegészítők terén. Otthonos, családias környezetben, közvetlen légkörben kellemesebb a válogatás a különféle típusok között, ahogyan az sem jelent problémát, ha a vevő nem érkezik konkrét, végleges elképzeléssel. Amennyiben gyermek számára választanak kerékpárt, még nagyobb türelemre van szükség a szülő részéről is annak érdekében, hogy elégedetten távozzanak tőlünk egy sikeres vételt követően.

Egy vásárlás rengeteg kétellyel, alapos megfontolással jár együtt, emellett az is kérdés, ki mekkora összeget tud rászánni az adott kerékpárra, milyen felhasználási területben gondolkodik, mennyire rendszeresen és milyen körülmények között használná azt. Ez mind-mind befolyásolja a döntést, hiszen e-kerékpárt is rendszerint hosszú távra választ az ember. Ezzel a lehetőséggel élve viszont a Berguson csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy a vásárlóink, ügyfeleink által megvásárolt bringa valóban társa legyen és a döntését egy pillanatra sem bánja meg a későbbiek során.

Cégünk 2010 óta működteti a Laktanya utcában található kerékpárkölcsönzőt, amely kedvezményes áron várja azon bringásokat, akik nem megvételben gondolkodnak, vagy csak időszakosan használják a kétkerekűt. A számtalan kölcsönözhető modell között természetesen az elektromos kerékpárok is elérhetőek.

Az elektromos kerékpár népszerűsítésével célunk a munkába járás megkönnyítése, a hétvégi szabadidős programok és természetesen az egészséges életmód elősegítése.